Normális, hogy a nehéz időkben erőltetem a hálaadást?    Általánosságban elmondható rólam, hogy hálás természetű vagyok. Nem végletesen. Nem azon a tenyérbemászó módon, amikor már túlzásba esve, hálálkodom minden időpillanatban, mindenért (is).  Hiszek abban, hogy tudatosítanunk kell magunkban, hogy minden boldogság, ami körülvesz bennünket, ami az életünk része, az múlandó (mint minden) – ezért pedig… Tovább »

Mennyire kéne elengednem az irányítást a saját életem felett ahhoz, hogy boldog lehessek? Miért generálok magamnak csalódásokat?  Korábban írtam, hogy egy boldogabb élet titka lehet az Elvárások nélküli élet. Hogy a céljaink megtartása mellett, el Kell, hogy engedjük görcsös elvárásainkat az élettől, magunktól. Minél többet gondolkozom jelenlegi helyzetemben azon, hogy miért megy nehezen az elengedés,… Tovább »

Túl érzékeny vagyok? Azaz túlérzékeny? Valószínűleg. De vajon ez átok, vagy áldás? Ezer féle sírás létezik. A két legalapvetőbbet szerintem mindenki ismeri: sírunk, mert szomorúak vagyunk sírunk boldogságunkban, vagy mert meghatódtunk Legtöbben ebből a két okból potyogtatnak könnyeket. És vagyunk mi, túlérzékenyek, akik ezeknek a legárnyaltabb verziói miatt, és akár extrém helyzetben∗  is elsírják magukat. (∗… Tovább »

Hangulatingadozásainkat, érzelmeinket hullámvasúthoz szokták hasonlítani. Hát, én rosszul vagyok a hullámvasút gondolatától is. Most mégis fent ülök egy  extrém verzióján. Méghogy hullámvasút a vidám(!)parkban… Én ezért nem fizettem, nem kértem és pláne nem élvezem. Egyszer fenn, egyszer lenn. Jelen helyzetemben az érzelmi “fenn” legjobb indulattal is egy olyan pillanat, mikor csak úgy vagyok, és tisztán… Tovább »

Most akciós!  Lassan 3 hete ért véget a kapcsolatom az Igazival, és 1 hete csókoltam meg Őt utoljára. 1 hete burkoltam Őt be a szeretetemmel. Közvetlenül. Mert közvetve örökké Szeretni fogom. Azóta izomból befelé figyelek. Paradoxon? Kicsit. Önismeretem első egyértelmű konklúziója, hogy én imádok Adni. Imádok Szeretni. És itt most nem a klasszikus értelemben vett… Tovább »

Avagy “jó tanácsok”, amiket ne mondj annak, aki most lépett ki egy kapcsolatból. Semmi nem aktuálisabb jelenlegi élethelyzetemben, mint csokorba szedni az összes “klisés”, de megnyugtatónak szánt mondatot, amit az ember akkor hall, mikor épp egy szakítást próbál feldolgozni. Fontosnak tartom kikötni, hogy nem azért nem javaslom az alábbiak mantrázását, mert egyiknek sincs igazságtartalma. A… Tovább »

“Nem sírok, mert vége lett – Mosolygok, mert megtörtént.” De sírok. Most még sírok. Itt ülök a madridi repülőtéren, tök egyedül néhány órával az után, hogy egy Utolsó búcsú csókot adtam az Igazinak. A Fiúnak, aki kinyitotta szívem, hogy minden porcikámmal megélhessem a Nagy Kalandot, a Nagy Szerelmet. Nehezen lélegzem, fáj a szívem minden dobbanása…. Tovább »

Ma reggel olvastam egy kedves ismerősöm bejegyzését: “Fontos az a felismerés, hogy akarat és elvárás által semmi sem születik. Hogy a legjobb szándékú akaratos befolyás is az erőszak egyik formája. A teremtéshez és a változáshoz munka kell, rugalmasság, kitartás, hit és alázat. Akaratból nem születik semmi szép, csak torz végtermék.” Azonnal kedveltem, mert hasonlóan gondolom,… Tovább »

Abban szerintem egyetérthetünk, hogy Szakítás után mindnyájan kicsit elveszettnek érezzünk magunkat. Eddig voltam Valaki – Mellette. Elképzeltem a jövőmet – Vele.  Most pedig Újratervezés! “Magunk maradtunk, egyedül vagyunk”. Valójában szerintem ez mindig is így volt, így van most is, és mindig így is marad. Kicsit drasztikusan hangzik, de az ember annak ellenére, hogy társas lény,… Tovább »

A mondat, amitől sokaknak kiül egy gúnyos (leheletnyit fájdalmas) mosoly a szája sarkába. Miközben a cím helyesen így hangzik: “Barátok maradunk.” – mondta az egyik érzelmileg intelligens a másiknak. Kismillió +1 cikket, blogot, fórumot olvastam már korábban is a témában. Bevallom ma reggel is így tettem a buszon. És nem azért, mert nem bízom a… Tovább »