“Kiszálltam az internetből.”
Legalábbis bizonytalan (hosszú) időre biztos, hogy felhagyok a közösségi médiával. És ezt nem úgy értem, hogy nem nyitom meg ezeket az alkalmazásokat. Mind tudjuk, hogy ebből az lenne, hogy 1-2 nap teljes detox után, megengednék magamnak egy gyors pörgetés az üzenőfalon. Azután még egyet, és még egyet…
Nem!
Ha ezt akarom – márpedig Ezt Akarom! – akkor drasztikusnak kell lennem. Töröltem a telefonomról a Facebookot is és az Instagrammot is.
Miért?
Ebben a szakítást követő időszakban, minden porcikámmal önmagamra figyelek. Figyelem az érzéseimet, reakcióimat, gondolataimat… Figyelem a viszonyomat a Világhoz.
És bár eddig is tudtam, hogy a közösségi médiát nem lehet nagyon-nagyon nehezen lehet okosan használni. Úgy használni, hogy ne okozzon függőséget, hogy ne vetítsük önmagunkra az ott felbukkanó trendeket, hogy ne hasonlítgassuk magunkat az ott történtekhez. Hogy ne gondoljuk túl mindazt, amit ott látunk.
Tudtam, hogy ingoványos talajon lépkedek minden pillanatban, amikor böngészem az általam követettek életét. Ugyan szerencsére egészséges önkritikával rendelkezem, és tudom reálisan látni a “kirakatba kitett” árut, amelyet a különböző influenszerek, celebek, vagy csak magamutogató ismerősök “árulnak”. És itt áru alatt Őket értem. Az embereket. Mert saját magukat értékesítik minden egyes képpel/videóval, amit a nagyközönség elég dobnak.
Mégis vallom, hogy a közösségi média egy ezer fegyverű szörny. Ha nem önértékelési problémákkal döf belénk, akkor máshogy. Ha nem megfelelési kényszerrel mérgez, akkor máshogy. Ha nem … akkor is!
Engem a túlgondolással ölt meg.
Azt vettem észre magamon, hogy már semmi élvezetet nem találok a böngészésben, cserébe árgus szemmel figyelem, hogy Az Igazi merre jár, mit csinál. Kivel tölti az idejét, mitől érzi jól magát. – Miközben én itthon sírok.
Mivel mindketten érzelmileg különösen intelligensek vagyunk, kölcsönösen egyet értettünk abban, hogy fennmaradó barátságunk mindkettőnk célja. Beszélgetünk is majdnem minden nap. Elmondja, hogy merre, mit csinál. Kivel tölti az idejét, mitől érzi jól magát.
Én mégis hevesen dobogó szívvel nyitom meg a “sztoriját”, attól félve, hogy talán olyat látok, amit nem szeretnék. Ami abszúrd, egyáltalán nem reális, és mégis megtettem. Nem egyszer. Nem vagyok rá büszke, sőt! Ez egyáltalán nem rám vall, teljesen idegen a lényemtől ez a viselkedés.
De most sebezhető vagyok, és a közösségi média – mint szörny – ezt kihasználja, és olyan fegyvert ad a kezembe, amivel saját magam életét onthatom ki. Döfésről döfésre.
Elegem van ebből! A Boldogságot választom! A Bizalmat választom! A függőségek nélküli életet választom!
Ha tetszett, vagy elgondolkodtatott az írásom - kérlek, oszd meg, hogy mások is olvashassák!
Nagyon köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: