Avagy “jó tanácsok”, amiket ne mondj annak, aki most lépett ki egy kapcsolatból.
Semmi nem aktuálisabb jelenlegi élethelyzetemben, mint csokorba szedni az összes “klisés”, de megnyugtatónak szánt mondatot, amit az ember akkor hall, mikor épp egy szakítást próbál feldolgozni.
Fontosnak tartom kikötni, hogy nem azért nem javaslom az alábbiak mantrázását, mert egyiknek sincs igazságtartalma. A közhelyek ugyan elcsépeltek, túl sokat mondogatott kifejezések – de ettől még a többségüknek súlyos valóságtartalma van. Szerintem.
#1 Idővel jobb lesz!
Tudom. Mindenki tudja. (Már aki elmúlt 15 éves, és túlvan legalább egy szakításon – mert aki az elsővel kűzd, valószínűleg úgy sem fogja elhinni “bemondásra”.) De mégis mit kezdjek ezzel a tudattal most? Dőljek hátra és várjam, hogy idővel a számba repüljön a sült jókedv? Gondoltam már arra, hogy esetleg alhatnék fél évet, de van egy olyan gyanúm, hogy az idő múlása ezt csalásnak tekintené…
#2 Majd jön másik!
〈Szarkasztikus nézés helye〉Tényleg? Nagyon érdekel most. Persze az egyedül megöregedés gondolata a kelletténél sokkal gyakrabban üti fel a fejét a gondolatainkban ezekben a napokban, de aki közvetlenül a szakítás után már azon gondolkozik, hogy mikor léphet újra kapcsolatba egy “másikkal”, az nem élte meg igazán a szeretetet a volt párja iránt.
#3 Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!
Talán ez a gondolat áll a legközelebb az elveimhez. Az élet folyamatos tapasztalás, tanulás. Minden pillanatban többek és erősebbek leszünk, kiváltképp azoktól az élethelyzetektől, amelyekből “fel kell állnunk”. De ez a mondat megint csak olyan, mint az #1 pont. Jelenleg benne vagyok egy helyzetben, és most kell egy kapaszkodó, nem pedig a jövőben.
#4 Próbáld elfoglalni magad!
Milyen jó tanács – sosem hallottam még. De! És ezt is tudom. Éppen mindenről Ő jut eszembe, még olyan dolgokról is, amihez soha semmi köze nem volt – mert olyankor olyan formában gondolok Rá, hogy “milyen érdekesnek találná ezt és ezt”. Ettől függetlenül én sem szeretnék a kanapén ülni üveges tekintettel hetekig, és várni, hogy múljon az idő. “Felnőtt” ember eleget tapasztalt már az idő múlásának relativitásáról.
#5 Gondolj a kellemetlen emlékekre!
Mi? Nem. Nem megutálni akarom, hanem elengedni. Hatalmas különbség! Érzelmileg intelligens emberek nem utálkoznak – soha. És ez nem csak az (ex)kapcsolatokra igaz. Mindenkinek vannak hibái, és minden kapcsolatban vannak surlódások. Ezekre koncentálni nem egészséges egyáltalán. Ez persze nem jelenti, hogy a szép pillanatokat pörgetni lelki szemeink előtt ajánlott. Annak biztos sírás lesz a vége. – Ez is tudott.
#6 Ennek így kellett lennie!
Mint mindennek. Mindig. Az egyik legaktívabb hirdetője vagyok a “Minden okkal történik” elvnek – de még nem transzformáltam kis Buddhává, tehát én is csak utólag fogom tudni megérteni a miérteket, a tanulságot és azt, hogy ennek tényleg így kellett lennie. Most még nem látok tisztán. Inkább térjünk vissza erre a tézisre akkor, amikor már nem fáj.
#7 Ha egymáshoz tartoztok, úgy is újra összejöttök.
Szerintem a korábban felsoroltak közül ez a mondat a legkellemetlenebb. Nem hogy nincs a jelenlegi helyzetben értéke, de még káros is! Az életünk egészséges körülmények között lineárisan halad. Előre, felfelé. Valamibe kapaszkodni, ami elmúlt nagyban akadályozza a fejlődést. Előfordulhat, hogy a felek útjai újra keresztezik egymást a jövőben, már egy másabb, érettebb formában – de erre “számítani”, vagy csak elvetni ennek a gondolatnak a magját – nem helyes. Sőt, talán pont ez lehetetleníti el a későbbi lehetőségét annak, hogy “újra” egymásra találjunk. Nem is szívesen használom az “újra” szót. Mert – szerintem – csak akkor adhat ez többet az életünknek, ha az már egy új kapcsolat, két “új” ember között, akik sikeresen feldolgoztak egy (vagy több) szakítást.
#8 Amúgy sem illettetek egymáshoz…
Mindenki “illik” mindenkihez! Ha másnem azért, hogy megtanuljuk, hogy bizonyos emberi tulajdonságokat hogyan toleráljunk, vagy hogyan ne toleráljunk. Két ember sokat adhat egymásnak akkor is, ha “nem illenek össze”. Bánthatják egymást akkor is ha “összeillenek”. Klasszikus értelemben egymáshoz illeni pedig nagyon relatív. Arról nem is beszélve, hogy más ember véleménye, pláne utólag semmit nem segít most.
Lényegében azok a tanácsnak szánt megjegyzések, amik a múltba vagy a jövőbe mutatnak – nem fognak segíteni most.
A közhelyekre egy közhellyel felelnék: Ami már elmúlt, azon változtatni nem tudunk (és nem is kell), ami pedig lesz, az úgy is meg fog történni.
Tapasztalataim alapján ha segíteni akarunk egy barátunknak/szerettünknek, hogy “hamar” újra jól érezze magát egy szakítás után – Hallgassuk meg őt! Engedjük, hogy beszéljen az érzéseiről (ha akar!), hogy sírjon a vállunkon (ha szeretne!), vagy foglaljuk le őt olyan programokkal, amikre nyitott! Erőltetni ezt sem szabad! Néha van kedvünk kimozdulni, néha csak filmeznénk otthon – azt is egyedül.
Tudom, hogy érezzük az ingert magunkban, hogy mondjuk pár bíztató szót, de semmi nem ér többet annál, hogy “Számíthatsz rám!”
Ha tetszett, vagy elgondolkodtatott az írásom - kérlek, oszd meg, hogy mások is olvashassák!
Nagyon köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: