Ha valaki ilyet kijelent, jó eséllyel az alábbi két kép közül az egyik rajzolódik ki lelki szemeink előtt:
Serdülő lány “erőlteti” ezt a képet a környezete- és maga felé is. A lány ezerrel keresi önmagát, helyét a világban, bizonytalan a kapcsolataiban, nem ismeri igazán a barátait, de barátság fogalmát sem nagyon. Anyuka nagyon büszke ,és izomból próbál laza lenni. Nagyon törékeny állapot ez, ami bármelyik pillanatban a visszájára fordulhat.
Vagy
Középkorú(nál idősebb), általában elkeseredett nő utazgat a nyugdíjasokkal tömött túrista busszal, oldalán Édesanyjával. Ez nem a világnak szól, hiszen a lány nem kürtöli világgá, hogy a vele egykorú barátai nem igazán érnek rá saját családjaik miatt. Anyuka itt is nagyon büszke, de már nem próbál laza lenni.
Hát, én (már/még csak) 32 éves vagyok. Tudom, mit jelent a Barátság. Vannak is velem egyidős barátaim, mégis a Legjobb Barátnőm az Édesanyám.
és, ami jelenleg a legnagyobb segítség, amit kaphatok:
A legjobb Barátaimmal folyamatosan megosztom az Érzéseim alakulását, miután szakítottunk az Igazival – de Édesanyámban bízom meg a legjobban, a szívem legmélyebb csücskében kuporgó fájó érzelemfoszlányok csak Neki merészkednek elő.
És mindez fordítva is Igaz. Mindig számíthat rám az Édesanyám.
Pap Rita ugyan nem erről ismert, de a következő szám engem mindig megríkat – most meg aztán Pláne!
Nagyon Szeretlek, Anya! (Meg Aput is)
Ha tetszett, vagy elgondolkodtatott az írásom - kérlek, oszd meg, hogy mások is olvashassák!
Nagyon köszönöm!