Egy hete…

Tényleg nem akarom számolni a napokat. Nem csak hogy semmi értelme, de még fájó is. Egyébként is, mit számít?!

De egy hete ilyenkor még a világ legboldogabbja voltam. Családi grillezésre készültünk. Tudtam, hogy Ő még alszik Chilében. Már attól mosolygok (most is), hogy elképzelem, hogy mélyen alszik.

Délutánra minden 180 fokos fordulatot vett. Legalábbis akkor így éreztem. Ma már tudom, hogy ez egyáltalán nem igaz. Hiszen a szerelmemből nem lett gyűlölet, ahogy az Övéből sem.  Nem Kell elfelejtenem. Csak módosítanom kell a szeretetem minőségén. Szerencsére az a Mag, amelyből táplálkozik mindez bennem mindennél tisztább.

Nincs más dolgom, mint az összes igazán Emberi, “önző”, szeretetre vágyó gondolatomat, igényemet lágyan átfordítsam felé. Hogy adjak. Eddig is Adtam. De most szelíden, kötöttségektől mentesen, Szabadon kell adnom.

Ahogy Magamnak is adnom kell. A lehetőséget a boldog pillanatokra. Mindig hittem/hiszem, hogy a hangulatunk Urai/Úrnői vagyunk. Persze, mikor a szív zubog, és az emlékek önállóan suhannak össze-vissza, természetes azt érezni, hogy a Körülmények áldozataiként nincs befolyásunk a saját kedvünkre. “Erőltetni kell”. Nem vagyok híve semmilyen erőltetésnek, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy állhatatosan ragaszkodni kell a képhez, hogy Boldogok vagyunk. Talán ez most még túlzás.

Egy héttel a szakítás után az a célom, hogy ne keseregjek minden pillanatban egy olyan téves eszme fogságában, hogy “elveszítettem az Igazit”.

Kemény meló. Minden összpontosításomra szükségem van. Eközben érzem, hogy Erősebb vagyok. Nem “napról napra” – ahogy ilyenkor mondani szokás. Évről évre. Ahogy haladok Életem Útján. Most már látok olyan összefüggéseket, amelyeket 17 évesen egyáltalán nem. Amelyeket 22 évesen sem. Amelyek 28 évesen már megmutatták magukat.

Mindez nem azt jelenti, hogy egyre kevésbé szeretek, ezért egyre kevésbé sérülök. Aki olvasta a pár írásomat ebben a Naplóban, nem is feltételezi rólam, hogy nem szeretek “eléggé”. Az Elfogadás a kulcs. Az Elfogadás összesimuló tánca a Szabad akarattal. Spirituálisan közhelyesen hangozhat. Nem az.

Ezekben a napokban Csak akkor érzem magam jól, kiegyensúlyozottan, ha ez a flow jár át. Szenvedek, mikor hagyom érvényesülni az Egomat, a hiányt, ha hagyom, hogy a szép emlékek rossz formában öntsék el az elmém. És mosolygok, mikor ezeket a sorokat írom. Mikor érzem, hogy ez az Egyetlen és Legjobb, Legszebb útja az Életnek.

Többeknek meséltem már erről, mikor kérdezték, hogy vagyok. Akiknek volt idejünk végighallgatni, azok mind mondták, hogy “nagyon jól gondolkozom”. Ezek azonban nem gondolatok. Ezek érzések. Egy olyan helyről, ami nem a testünkben van.

Egy hét telt el, hogy szakítottunk az Igazival.  Egy hét telt el azóta, hogy elindultam egy értékes úton.

Ha tetszett, vagy elgondolkodtatott az írásom - kérlek, oszd meg, hogy mások is olvashassák!

Nagyon köszönöm!