A lány Budapesten él és dolgozik egy multinál. A “sokkal” fiatalabb fiú chilei, és főállású sportoló. Eltökélt.
Szerelmesek (voltak). Szeretik egymást (örökké).
10-ből 9 és fél emberke azonnal, egyből gondolná, hogy ez a kapcsolat “halálra” van/volt ítélve. Lehet. Szinte biztos. De vajon ezért ne éljük meg az Igazi Szerelmet? Mert legbelül az első pillanattól sejtjük, hogy ez nem lehet hosszútávú?
Egy évig hittük őszintén, hogy az egymás iránt érzett (életeken átívelő) tiszta szeretet legyőzheti a körülményeket. Nem sikerült. Ezért váltunk el még az előtt, hogy bármi elromlana ebben a csodálatos kapcsolatban. Gyanúsan hangzik? Talán túl mesebeli? Nekem is az lenne, de biztosíthatok mindenkit, hogy jelenleg egyikünk sem érzi magát mesésen. A szívem megszakad. Minden egyes nap hálás voltam Érte, Értünk. Soha nem kaptam és Adtam ilyen intenzív szeretetet, soha nem éltem még át ekkora Kalandot.
Életemben először jártam az óceánnál, láttam delfineket szabadon ugrálni, néztem a napfelkeltét az Andok felett a repülőről, részt vettem egy szappanoperákból ismert, nagy latin családi hangos vacsorán. És mindezt a szerelmemmel. Az egész családja, a barátai mind-mind rendkívül barátságosak, szeretetreméltóak.
Cserébe Ő lakott nálam itt, Budapesten. Úgy mentünk a helyi kis boltba, hogy felkapaszkodtam a biciklijére. Minden nap kijött elém a buszmegállóba, mikor a munkából tértem haza. Hozzá. Megmutattam Neki minden apró szépséget, amibe én születtem bele: strandoltunk a Balatonon, felkirándultunk a visegrádi várba, és megismerte milyen gyönyörű Európában az ősz. Imádta.
A Döntést mégis Ő hozta meg. Annak ellenére, hogy éppen Ő tervezgette a közös jövőnket. Hogy vajon hol öregedhetnénk meg együtt. Mindketten hittük, bíztunk benne, hogy ketten együtt bármire képesek vagyunk.
6 napja valami történt. Nem is mondhatnám, hogy megváltozott valami. Semmi sem változott. Talán csak elfáradt, elfáradtunk. A hiányba. Az állandó reménykedésben, álmodozásban. Álmodozásba belefáradni? Elég szomorúan hangzik. De ez érzelmileg szörnyen megterhelő. Sírni minden alkalommal, mikor elválunk, napokig érezni az üres lakásban a jelenlétét. Felszállni a repülőre Chilében, és 13 órát utazni egyedül a gondolatokkal, tudva, hogy hónapokig nem ölelhetjük egymást.
Emellett pedig ott van a saját sorsunk, amit be Kell teljesíteni. Az én sorsom jelenleg elég “átlagosnak” tűnik, de az ővé kristálytiszta: Gyakorlatilag feltette az Életét a sportra. Imádja, jó benne, és eddig is rengeteg áldozatot hozott érte. Ez pedig helyhez köti. Nem csak, hogy a testét köti egy fizikai helyhez, hanem az elméjét, a szívét és a lelkét is köti egy életvitelhez, amelybe Most ez a hatalmas érzelem, ami Velem jár – nem fér bele.
Tavaly, egy nyári estén beszélgettünk erről először. Hogy talán rosszkor találkozunk. Én már “elértem” az életben egy pontra, ő pedig egy olyan úton jár, ahol nagyon kell koncentrálnia.
Nem haragszom rá. Nem gondolom, hogy nem szeretett Eléggé. Őszintén felnézek rá, és minden elismerésem, hogy ennyire erős, érett döntést hozott Kettőnkért. Nem csak saját magáért – még ha elsőre így is hangzik. Azt mondta, hogy nagyon szeret, és mindennél jobban megérdemlem, hogy mély, őszinte és gondoskodó szeretetet kapjak, ő pedig attól fél, hogy hosszabb távon ezt már nem tudná nekem megadni, ha az életvitele (a sport) nem úgy alakulna, ahogy ő mindig akarta/akarja.
Hogy második voltam-e számára a sport után? Nem gondolom, hogy rangsorolni kéne. Egyszer írt nekem egy szép levelet (elrejtve az otthonomban, hogy akkor találjam meg, mikor hazautazik). Azt írta benne, hogy olyan boldogságot kap tőlem, amit máshonnan nem kapott és nem kap soha.
Most nagyon fáj nekem, hogy nem tehetem tovább boldoggá. Csak hogy Tudom, hogy ez nem így van. Azzal tehetem igazán Boldoggá, ha hagyom menni. Ami most fáj, az később gyönyörű emlék lesz. Rengeteg mindent adtunk egymásnak ez alatt a kicsi idő alatt is, ami nekünk járt egy párként. Életemben először nyitottam meg a szívem igazán, hatalmas kalandokban és nevetésekben volt részem. Ha szeretném, hogy Ő is hasonló szép emlékként tekintsen kettőnk kapcsolatára, akkor most szépen kell lezárnunk a Kapcsolatot. Megértéssel. Szeretettel és Támogatással. Ő egy nagyon különleges fiú, és Örökké szeretni fogom. A szívem mélyéről Hiszem, hogy ha a lelkem fájdalma elmúlik, meg tudjuk majd adni egymásnak azt a támogatást, ami barátokként, régi kedves ismerősként olyan sokat jelent.
Ha tetszett, vagy elgondolkodtatott az írásom - kérlek, oszd meg, hogy mások is olvashassák!
Nagyon köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: