Ma sírtam.
A klasszikus, szívfájós, “mi lesz velem ez után” típusú zokogás tört rám. Látszólag teljesen random időpontokban veszek el ebben a bánatban. Egyik pillanatban egészen jól vagyok, próbálom csinálni a dolgaimat, pozitívan állni a saját jövőmhöz, a következőben mintha skizofrén lennék: teljesen elveszek.
Miután jól kisírtam magam, minden idegszálammal arra összpontosítok, hogy “megvilágosultan” – kívülről, Magasabbról (!) lássam a helyzetet. Őszintén hálás vagyok az életemért. Tényleg. Persze most még erőltetett mantrának hangzik számomra is sokszor, de közben mélyen érzem, hogy ez a helyes irány.
Ha tetszett, vagy elgondolkodtatott az írásom - kérlek, oszd meg, hogy mások is olvashassák!
Nagyon köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: